Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium



< vissza

AJTP programhétvége

2021-06-10 14:24:11

2021. május 28-29.

Az Arany János Tehetséggondozó Program előkészítő évfolyamának, valamint 10. és 11.-es diákjai részére hétvégi bennmaradást szerveztek nevelőtanáraik, Mészáros Krisztina és Nagy Ádám.

A program beszámolóját itt olvashatod:

"A hétvégére való készülés már a hét elején elkezdődött, ugyanis a fiatalokat véletlenszerűen csoportokra osztottuk, s megkértük őket, hogy keressenek, s küldjenek el nekünk egy olyan süteményreceptet amelyben a férfi és a nő szimbolikája megtalálható. „A férfi és a nő együtt olyan mint…”.

15:45-től már lent gyülekeztek a fiatalok az aulában. 16 órakor sikerült elindulnunk 25 diákkal a Bowling Centerbe, ahol már vártak bennünket. A 10 pályából nyolc pályát foglalhattunk el s így 3-4 fős csoportokban folyhatott a verseny 90 percen keresztül. A Bowling Center az általunk lefoglalt 90 percre zártkörűvé tette a rendezvényt, így rajtunk kívül senki más nem volt odabent, s így az esetlegesen 18 évet meghaladt, de még be nem oltott tanulóink is szabadon élvezhették a játék örömét. Legtöbb fiatal életében először próbálta ki ezt a sportot, így ez nagy élményt jelentett számukra. 

A vacsora gyros volt, amely nagyon ízlett a legtöbb fiatalnak, bár tartogatták a helyet az ez után következő sütemények számára is. Minden csapatból 2-3 diák készítette el azokat a süteményeket, amelyek receptje a hét elején beérkezett, s amely leginkább tükrözte a „Férfi és a Nő együtt olyan mint…” szimbólumrendszerét. Így került brownie, hamis almás pite, szamócás muffin az asztalra. Bár a muffinok sokáig sültek, így azok elfogyasztására már csak másnap került sor, de akkor is osztatlan sikert aratott. Amíg a sütemények sültek, addig négy csoportba rendeződve kezdődött az activity party, szintén a szerelem és a párkapcsolat tükrében, amely feldobta az esténket. A csoportok nem csak a sütemények elkészítésben, de a rendrakásban, mosogatásban, is részt vettek.

21:30-kor be is tudtuk fejezni a foglalkozást, már az esti teendőkkel tudtunk foglalkozni, s 22 órakor takarodó volt.

A reggeli teendők és a 8 órási reggeli után megbeszéltük az aznapi programot.

Továbbra is csapatokban dolgozhattak a fiatalok. 9:00-kor elindult Mészáros Krisztina tanárnő izgalmas előadása a "Lelki egészség a szerelem párkapcsolat tükrében" című interaktív foglalkozása. Támpontokat kaphattak a diákok a párválasztás kérdésében, hogy mit jelent számukra a szerelem, a későbbi felnőtt életük párkapcsolati, férfi-női szerepekkel kapcsolatos látásmódjuk kialakításában, a szerelem érzéséhez való hozzáállásban, a kapcsolatfajták megismerésében.

Izgalmas párbeszéd alakult ki a lányok és a fiúk között, amikor az ellentétes neműek gondolatait kellett összegyűjteniük, hogy milyen szerelemre vágynak a lányok/fiúk.

Az igen izgalmas délelőtt a kollégiumban ebéddel zárult, amit köszönünk szépen, mindenkinek nagyon ízlett. 13 órakor a fiatalok hazautaztak."

A hétvégéről készült slideshow-t itt, vagy a Galériában tekintheted meg.