Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium



< vissza

AJTP Művészeti Fesztivál 2021-06-10 14:56:12

A pécsi Leőwey Klára Gimnázium ismét megrendezte az Arany János Tehetséggondozó Program előkészítő és 9. évfolyamos diákjai számára a művészeti fesztivált. A rendezvény többek között a program fennállásának 20. évfordulóját lett volna hivatott megünnepelni. Ami késik, nem múlik, reméljük hamarosan élőben is lesz lehetőség megrendezni a fesztivált, azonban most a vírushelyzet miatt elektronikus úton kellett a pályaműveket beküldeni, melynek határideje 2021. május 25. volt.

Kollégiumunk előkészítő évfolyama vett részt a fesztiválon és az alábbi diákok nyújtottak be pályaműveket:

Farkas Lili: hangszeres zene

György Éva Gabriella: fotó

Jámbrik Emese: versmondás

Katona Norbert Márkus: fotó

Kiss Zoltán Imre: grafika

Olar Alexander: képzőművészet

Paudics László Zsolt: grafika

Pint László: hangszeres zene

Sztanik Kíra: versmondás

Az okleveleket és az ajándékokat 2021. június 11-én a Katona József Gimnázium részéről Csáki Tibor, az AJTP programfelelőse, kollégiumunk részéről pedig Kónya Ákos adta át.

Az elkészült alkotásokhoz szívből gratulálunk.

A pályaműveket és díjkiosztón készült képeket itt, vagy a Galériában tekintheted meg.