Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium



< vissza

Az AJTP toborzó tábora

2022-11-15 13:48:26

2022. augusztus 24-26.

Idén augusztusban immár negyedszer rendeztük meg az Arany János Tehetséggondozó Program

beiskolázást segítő ingyenes táborát azoknak az általános iskolai tanulóknak, akik befejezték a

hetedik osztályt. Ezek a diákok azért jelentkeztek a táborba, hogy minél jobban megismerjék a

Kecskeméti Katona József Gimnáziumot és a Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégiumot és

ízelítőt kapjanak az intézménypárban megvalósuló Program legfontosabb célkitűzéseiből. A

háromnapos tábor 2022. augusztus 24-én délután szülői értekezlettel kezdődött, ahol az érdeklődő

diákok szülei megtudták azt is, hogy mennyi előnnyel jár, ha gyermekük az AJTP-be jelentkezik, mert

a jó tanulmányi eredményt elérő tanulók még tanulmányi ösztöndíjat is kapnak. Nagyon nagy

érdeklődés övezte a tábor programját, hiszen nemcsak strandolni, gokartozni, sárkányhajózni

lehetett, hanem buszos kirándulás keretében a Kerekerdő Kalandparkba is eljutottak a tanulók.

A tábor képeit itt, vagy a Galériában tekintheted meg.