Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium



< vissza

20-körös váltófutás

2022-11-16 13:44:34

2022. szeptember 28.

A Magyar Diáksport Napja keretében rendeztük meg, kiváló futóidőben, hagyományos vátófutásunkat, amelynek ismét a Benkó Zoltán Szabadidő Központ adott helyet, de ezúttal nem a 740 méteres, domb körüli útvonalon, hanem a mintegy 1000 méteres "csatorna körön" róttuk a kilométereket. Négy csapat vállalta a 20 kilométer teljesítését, ki több, ki kevesebb körrel hozzájárulva az eredményhez. A résztvevők természetesen nem maradtak éhen-szomjan, hiszen a verseny közben is, minden igényt kielégítő frissítő állomásról gondoskodtak a rendezők (Borsik Viktor és Gyovai Sándor tanár urak, akiknek ezúton is köszönjük áldozatos szervezőmunkájukat), valamint a verseny végét követően az aulában várta a teljesítőket az általuk választott kalóriabomba csokoládé, vagy jégkrém formájában.

A csapatok és tagjaik a következők voltak:

"Korcsek Futó Sleng Hűséges" csapat:

Csernus Léda (KJG 10.)

Li Veronika (KJG 10.)

Mármarosi Eszter (KJG 10.)

Katona Norbert (KJG 10./E)

Pint László (KJG 10./E)

"Kör" csapat:

Simon Adrienn (KJG 12./E)

Bencsik Botond (KJG AJTP 9.)

Butyera Márk Olivér (ÉZI 7.)

Fábián Zoltán Gábor (Gróf Károlyi 12.)

Szabó Csaba (BOJG 12.)

Török Tibor (KJG AJTP 9.)

"X" csapat:

Czuczu Szilárda (KJG AJTP 9.)

Spannenberger Emese (KJG 12./E)

Turuc Ivett (KJG 12./E)

Gebri Zsolt Pál (KJG AJTP 9.)

Fekete Marcell (BOJG 9.)

Kovács Kornél (BOJG 9.)

Szűcs Kornél (BOJG 12.)

"Tanárok" csapat:

Borsik Viktor

Gyovai Sándor

Kónya Ákos

Gratulálunk!

A váltófutás képeit itt, vagy a Galériában tekintheted meg.