Költészet napja a Táncsics Kollégiumban 

Hétfő este kicsit más volt a hangulat a koliban. Nem a szokásos hétindítás, nem tanulás, nem a szokásos "mi lesz a vacsora" körök, hanem valami sokkal nyugisabb, közvetlenebb dolog: a versek.

Összegyűltünk nagyjából húszan, és bár az elején még kicsit bizonytalan volt a hangulat, hamar átfordult valami egészen különlegessé. Nem volt színpad, nem volt tapsrend, és kicsit sem volt kötött a hangulat. Csak mi voltunk, meg a szavak, amiket valaki valamikor papírra vetett, és most újraéltük őket. Én is készültem pár verssel, de szerencsére nem csak én beszéltem: volt, aki szintén saját írást hozott, de aki nem szokott verseket írni, választhatott egy neki tetsző verset, amit felolvashatott, viszont olyan is volt, aki egyszerűen csak figyelt, hallgatott, és ezzel adott hozzá az estéhez. Mindenkitől egy kicsit, és mégis sokat kaptunk. József Attila születésnapja kapcsán szerveztük ezt az estét, de nemcsak róla szólt. Inkább arról, hogy a költészet ma is él. Itt is, köztünk is. A gondolatok, amiket leírtunk vagy felolvastunk, sokszor nagyon is mai dolgokról szóltak: barátságról, szerelemről, fájdalomról, reményről, és persze arról, amit sokszor nem is tudunk kimondani csak úgy. És hát nem lenne igazi közösségi este valami finomság nélkül, ugye? Lévai Anita tanárnő kalácsot sütött nekünk, és hát mit is mondhatnánk: nagyon finom volt. Ezúton is hatalmas köszönet érte, de nemcsak a kalácsért, hanem azért is, hogy ott volt velünk, és megszervezte az estét. Szóval összességében ez az este többről szólt, mint pár versről. Kicsit lelassítottunk, kicsit megosztottuk egymással, ami bennünk van. És nagyon jó érzés volt látni, hogy mennyire őszintén figyelünk egymásra. Reméljük, lesz még hasonló alkalom, mert ilyen estékre igenis szükség van.

Az összefoglalót Gebri Zsolt Pál készítette.